A lassan mélyülő, homokos tengerpart nagyon közel van, kisgyerekeseknek ideális. A strandon étel/ital/fagylalt is kapható. Árnyékos rész nem sok, azt is hamar elfoglalják a nagyon korán érkezők, vagy a kemping vendégei. Érdemes napsátrat, napernyőt vinni.
Maga a szállás ár/érték arányban jónak értékelhető.
Hiányosságként említeném meg, hogy nem volt törölköző a fürdőszobában, igaz, később sem kértünk, mert vittünk sajátot ilyen esetre is gondolva.
A konyhaszekrényben nem volt hely a saját dolgainknak, kicsit át kellett rendezni, hogy valahogy be tudjunk rakodni.
A szobában a ruhásszekrényben szintén nagyon kevés hely volt, kettőnknek csak egy keskeny polc, az akasztós részben alul takarók, párnák voltak, és összesen 3 db ruhafogas.
Az apartman wifivel is rendelkezik, de ennek előnyét nem tudtuk élvezni, mert bent az apartmanban már nem volt csatlakozás, kint az teraszon pedig inkább az elérhető free wifihez csatlakoztunk, mert az erősebb volt. Azonban mivel rengeteg szúnyog volt, nem nagyon lehetett kint megmaradni (ergo nem volt net).
Pozitívum, hogy az ablakokon volt szúnyogháló, ennek köszönhetően nem volt szúnyog bent.
Továbbá a hűtőszekrény is nagyobb volt a megszokottnál, jól elfért benne minden.
Az apartman körül szép, ápolt kert található. A bolt is nagyon közel volt.
A parkolást az apartman előtti területen, az utcán oldottuk meg, mert a kerítésen belül csak 2 autó fért el egymás mögé parkolva.
A tulajdonos néni nem beszélt angolul, kizárólag horvátul, elég nehéz volt a kommunikáció, ez igazából az első nehézség megoldódása után a napi köszönésekre korlátozódott. :S
László
(Czech Republic / 2022)